Rólam

Pintér Imre

Több mint 10 éves biztosítási és pénzügyi tanácsadói szakmai múlttal rendelkezem.

Több mint ezer sikeres megoldást dolgoztunk ki az ügyfeleimmel közösen, mely segítette Őket jelenlegi és jövőbeni céljuk és anyagi helyzetük stabilizálásában.  Azonban ami legalább ugyanilyen fontos, hogy aktív ügyfélszolgálatos tevékenységemnek köszönhetően, több száz sikeres és elégedett kárrendezésben tudtam tevékenyen közreműködni.

Szülőként azonosulni tudok azokkal a félelmekkel melyek a gyermekek későbbi életkezdését érintik!

Házas ember, családapa lévén, ismerem az anyagi aggódás azon fajtáját, melyek a szeretteinkért érzett felelősség által születnek!

Tanácsadóként pedig ismerem a lehetőségeket, ezek megoldására, enyhítésére!

Több mint tíz éve, kötetlen beszélgetésekkel dolgozom együtt ügyfeleimmel, kiknek egy nagy részét már nem csak ügyfélként, de igazán kedves ismerősként vagy akár barátként is nevezhetem.

A célom, hogy korrekt, gyors és megfelelő tájékoztatást vagy épp segítséget kapjon mindenki, aki hozzám fordul, ezért is vettem magam körül olyan emberekkel, akik hozzám hasonlóan ezzel a célkitűzéssel végzik munkájukat.

Elmondhatom, hogy egy sikeres, tisztességes és szakmailag felkészült csoportot tudhatok magam mellett!

És azt is büszkén elmondhatom, hogy nálunk nyitott ajtóval találkozik minden olyan komoly érdeklődő, aki a mi tanácsainkat kéri.

Hiszem azt, hogy egy kötetlen pénzügyi beszélgetéssel indulva, értékeket teremthetünk együtt!

Várjuk egy kötetlen pénzügyi beszélgetésre!

Csapatunk

Baranyiné Májer Mónika

pénzügyi és biztosítási tanácsadó

Szilák Dominik

pénzügyi és biztosítási tanácsadó

Kaló Ádám Miklós

pénzügyi, biztosítási és lakástakarékpénztári tanácsadó, hitel referens, ingatlan értékesító